Hír

2025-05-04 09:59:01

Szklenár Levente, a Király Endre Szakképzési Centrum tanulója a város 23. diákpolgármestere

Az idén négy iskola indított diákpolgármester jelöltet. A Kerisek Kovács Dominik Zoltánt, a Királyosok Szklenár Leventét, a Konzisok Farkas Leventét, a Madáchosok Gergely Grétát indították el a polgármesteri címért.

 

A megmérettetés a már a verseny napja előtt elkezdődött. A résztvevő iskolák csapatainak el kellett készíteniük a diákpolgármestereik programját és a szérűskert valós iskolacentrummá alakítását. Ezt a feladatot a Királyosok tudták legjobban teljesíteni. Függetlenül attól, hogy a versenyző iskola hol helyezkedik el mindegyik fontosnak tartaná, hogy az iskolacentrumnak, ne csak a neve legyen az, hanem ténylegesen a diákok életét szolgálja az.

 

A megmérettetéshez hozzátartozott a versenyző csapatok bemutatkozása. Erre a mindent elmosó esőzés miatt a Városháza tanácstermében került sor. A diákok színpompás lendületes zenés bemutatkozón ismertették programjaikat, ahol sikerült mind a négy diákpolgármesternek emlékezetes program bemutatót prezentálniuk. A legsikeresebb bemutatkozás, programalkotás is a Királyosoknak sikerült legjobban.

 

A program fontos része a kommunikációs környezetvédelmi verseny, ahol nem csak környezetvédelmi hanem számos a város jövője szempontjából fontos tervezési feladatot is kellett megoldaniuk nem csak a csapat tajgainak, hanem segítséget kérhettek iskolás társaiktól. Minden csapat választhatott olyan témát is, amiben úgy gondolták, hogy ők a legjobbak. A témaköröket kvíz formájában Lakatos Ádám kvízmester prezentálta. A verseny a Városházán és a Március 15. téren zajlott. A versenyzéshez a diákoknak segítségül kellett hívniuk a város önkormányzati képviselőit és segítségükkel koncepciót alkotni a város közlekedésének jobbá tételére. A legsikeresebb csapat a Kerisek lettek, másodikak a Konzisok és a Madáchosok, majd őket követte harmadik helyen a Királyos csapat.

 

A Diákpolgármester népszerűségét online szavazással is lehetett erősíteni. A közösségi média segítségével online szimpátia szavazásra volt lehetőség a délelőtt folyamán. A szavazásban bárki részt vehetett függetlenül attól, hogy mely iskola tanulója. A legtöbb voksot a Királyosok kapták, őket a Keri, a Madách és a Konzi követte.

 

A négy versenyszám összegzése adta az idén is a diákpolgármester választás győztesét, aki Szklenár Levente, Királyos dik lett. A diákpolgármestert és a diákalpolgármestereket Petróczi Anna (Madáchos) leköszönő diákpolgármester és a város alpolgármesterei avatták fel. A szervezők ajándékai mellett a városháza jelképes kulcsát kapták és a polgármesteri, alpolgármesteri láncokat akaszthatták a nyakukba.

 

Hogyan tovább, milyen lehetősége van a diákpolgármesternek, a diákönkormányzatnak?

 

A diákpolgármesterek lehetőségei két dologtól függenek. Egyrészt a város vezetése milyen lehetőséget biztosít számukra. A 23 év során hagyománnyá vált, hogy a város polgármestere meghívja a képviselő testületi ülésre a diákpolgármestert bemutatkozni, ahol lehetőséget kap a programjuknak ismertetésére is. (Ezt a lehetőséget eddig még nem ajánlották fel az idén, de remélhetőleg erre ismét sor kerül) Voltak olyan polgármesterek, akik annyira komolyan vették a diákpolgármestert és az általa vezetett diákönkormányzatot, hogy az oktatással, városfejlesztéssel, kultúrával foglalkozó bizottságokba tanácskozási joggal diákokat delegálhattak. Voltak olyan képviselő testületek, akik a diákönkormányzat működését segítették, és programjuk megvalósításához anyagi segítséget is nyújtottak a diákoknak (pl. így épültek meg a város oktatási területein kerékpártárolók.)

Fontos, hogy a diákok se csak egy bulinak, pünkösdi királyságnak tekintsék a programot. Először az induló iskoláknak kell összefogniuk, majd azokat az iskolákat is be kell vonniuk, akik egyszerűbbnek látták távol maradni a programról, mely fakultatív sehol nincs előírva a részvétel.

A program szervezők először a résztvevő diákok összefogását segítik, majd segítenek nekik a részt nem vevő diákönkormányzatokkal való kapcsolatfelvételben is.

Szerencsére a programalkotás sikerül, és az egyes programpontokban a diákok egyetértenek, közös platformot alkottak, mely lehetőséget az a közös munkához.

 

Mit is akarnak a diákok?

 

A négy diákpolgármester jelölt programja sok mindenben összecseng, így nem volt azt nehéz összefésülni. Ahogy a felnőttek, úgy a diákok is látják, mik azok a problémák, amiket sürgősen meg kellene oldani ahhoz, hogy az életük elviselhetőbbé váljon. Ezek a teljesség igénye nélkül az alábbiak voltak:

·         Szeretnék, ha az iskolacentrum nem csak egymásra épített iskolákat jelentene, hanem olyan helyet, ahol az oktatás után is lehetőség nyílna számukra az értelmes időtöltésre a felkészülésre, a kútúrált szórakozásra, lennének olyan szolgáltatások, melyek a megvalósításig szerepeltek a tervekben. Jelenleg az oktatás után semmi sem vonzza őket a centrumban való maradásra.

·         Szeretnének iskolák közötti kulturális diákprogramokat, melyek összehoznák őket, akik a város különböző területein el vannak szeparálva. Szeretnék, ha a városban ne csak a tanulás miatt kellene tartózkodniuk.

·         Szeretnék, ha biztosítva lenne számukra a biztonságos és kulturált közlekedés. (Az iskolacentrumból ritkán mennek közlekedési eszközök, ezért kényszerülnek a szülők segítségére, akik ha megtehetik hozzák, viszik öket.)

·         Szeretnék, ha biztonságosabb lenne a város, ne kelljen a Duna-parton sötétben begyalogolniuk a városba minősíthetetlen útviszonyok közepette.

·         Szeretnék, ha a város nem lenne elhanyagolt, tiszta lenne és zöld környezetben pihenhetnének. Ennek megvalósításában szerepet is szeretnének vállalni.

 

Amiben a felnőttek is példát vehetnének

 

Már nem kell kampány, választás előtti hajrá, mert a kampány nélküli időszakban is sikerül az embereket a politikát csinálóknak egymásra uszítaniuk. Egyre nagyobb a szakadék a különböző gondolkozású emberek között. Míg 20 évvel ezelőtt vitatkoztak, de egymással szóba álltak és négyzetkülönbségeiket tiszteletben tartották a polgárok, ma már ez lehetetlen. Ki sem látnak az önmaguk által ásott lövészárokból, és meggyőződésük, hogy a másik oldalt képviselőkről minden rosszat el kell mondaniuk. Pedig mindkét oldal nagyjából ugyanazt akarja, hogy jobb legyen, még akkor is, ha mindketten egy kicsit másként.

Talán ebben különböznek a diákok leginkább, hogy ők még tisztelik a másik más véleményét és nem az ellentéteket, hanem a hasonlóságokat keresik. Nem megsemmisíteni, hanem együttműködni akarnak. Nem a hatalom, hanem a közös cselekvés a cél.

PÉDÁT VEHETNÉNK A DIÁKPOLGÁRMESTERRŐL ÉS TÁRSAIKRÓL!

 

A programot szervezték Bíró György és BARÁTAI, a program fő támogatója Vác Város Önkormányzata volt.  A verseny szakmai zsűrije (Lantai Nikolett, Molnár Martz Krisztina, Petróczi Anna, Herczeg György, Lakatos Ádám és Bíró György voltak)