Föld Napi Naszály túra 2019
A virágok értünk nyílnak a hegyoldalban

Az idén már érezhetjük a tavasz melegét, és a Naszály túrán remélhetőleg már nem a hógolyózás (mint 2 évvel ezelőtt) hanem a tavasz színei hangjai és illatai fogják uralni a túrázók figyelmét. 
2019. április 27. szombat 9 órakor kezdődik a már több mint 26 éve mindig megrendezett Föld Napi Naszály túra, amikor a város apraja nagyja útra kel és felmegy a hegyre, amit az ablakból egész évben nézeget, de csak úgy magától ritkán veszi a bátorságot, hogy túracipőt húzzon és útra keljen. A rendezvényt a húsvét és a Föld Napjának átfedése miatt kellett későbbre szerveznünk. A túrát az eddigi hagyományokkal ellentétben az idén sem buszozással kezdjük, hanem a SPÁR áruház parkolójából gyalog vezetjük fel a hegycsúcsra. A túra útvonalával, ami természetesen érinti a Naszály hegy csúcsát, és bejárjuk a tavasszal leginkább látványos virágszőnyeggel borított területeket is. 
A parkolóból 9.00 (órakor indulunk a SPÁR parkolóból, és ugyanoda érkezünk 17 órára.
A túra előtt szemeteszsákokat is kiosztunk résztvevőknek, annak érdekében, hogy a hegy ösvényeit megtisztíthassuk.
Az útvonal hossza: kb. 14km Szintemelkedése: kb. 550m
Túravezetők: Hajdú Sándor (a. Nagy Fehér Toll) és Pálinkás Ferenc 
Sanyi Bácsi ígéri, az idén is hoz répát azoknak, akik fütyülni szeretnének túra közben és erőt gyűjteni a répaszeletekkel a hegy megmászásához. Várjuk jelentkezésüket!

A túrára jelentkezni a nevezes@futavac.hu elektronikus levélcímen lehet, a jelentkezők listája itt lejjebb található (Elég, ha beleírják a nevüket, és hogy részt kívánnak venni a túrán) Az elektronikus jelentkezésre azért van szükség, mert az idén is főzünk ebédet a résztvevők számára és szeretnénk, látni az érdeklődők létszámát, hogy mindenki kaphasson ebédet.


Rendezvényszervező: Bíró György és barátai
Telefonszám: Bíró György: 06 30 921-3924


A túrára eddig regisztráltak :
( a regisztáltak listáját 2019. 04. 22. vasárnap töltjük fel )

Bíró György

Haraszti Éva

Ogel Anna

Plank Istvánné
Fodor Emese + 1 fő + kutya
Eigen Levente
Nagy Ágnes
Nagy Róbert
Kovács Sarolta + kutya
Füstös Miklós
Varga Ildikó
Vincze Bencze
Vincze Alíz + Rudolf kutya
Molnárné Mihalik Bernadett
Molnár Sándor
Mátyás Margit
Mátyás Krisztina
Szabados Tibor
Szabados-Németh Sarolta
Szabados Brigitta
Szabados Olivér
Dikán Ágnes
Bonifert Donát
Kis Olivér
Faludi Krisztián
Szalma Rózsa
Ricziné Dian Szilvia
Riczi Rebeka
Veres Boglárka
Gyuricza Éva
Gesztesi Albert
Jónás Sándor
Brozán László
Munkácsi Márk
Kiss Nikolett
Sógor Mária
Andresz Zsuzsa
Peller Márton
Nándori Eszter
Nándori István
Kővári Zoltán
Jeszenkszky Botond
Benedek Máté
Doszlop Ildikó + 2 fő
Czefernek Istvánné
Kaposvári Krisztina
Pazsitka Attila
Pazsitka Levente
Mező Mária
Hodbabni Mária
Szebenszki Józsefné
Mészáros Enikő
Kiss Péter
Prontvainé Magdolna
Bogács Anna
Valcz Margit
Szaszovszky Olga
Kelecsényi Nóra
Gyarmati Zoltán
Várkonyi Szilvia
Matuska Sándor
Dobó Zoltán
Fábián Zoltán